U-lá-lá-hálló-há!
Peregnek itt a napok, mint a huzat!
Megint lement egy hét, te jó ég! És megint volt jócskán minek örülni.
Tényleg nagyon bírom az itteni létet. Legalább olyan jó, mint Amerikában volt. Múltkor el is kezdtem magamban összehasonlítani a kettőt. Oké, Los Angeles azért nagyobb Fun, mint Frankfurt, viszoooont.. most már én is nagyobb vagyok. Szóval itt szabadabban létezem, többet rándulok ki, jobban együtt mozgunk a csoporttal és a családommal is sokkal pozitívabb az élmény. Persze Annette és Avi ténykedéseire is mosolyogva tekintek vissza, de na, ami tény velük kapcsolatban, az tény.
Legyen elég, hogy itt nem kamu-ásványvizet és pár hónapja lejárt lapkasajtot vagy csokit kapok reggelire. 20 voltam akkor és most 24, durva, de őszintén szólva: tetszik ez a kor. Maradjon is így.
A másik megállapítás, amire felhívták mások a figyelmem, hogy az előzetes híresztelésemmel ellentétben, jobban beszélek, mint írok németül. WAS??
Na, igen. Amikor idejöttem, úgy gondolkodtam a kis tudásomról, hogy szinte mindent megértek, leírok, de beszélni nehezemre esik. Mára ez megfordult. Tehát semmit nem fejlődött az íráskészségem! :D Oké, azért valamennyit igen, viszont a beszéddel kapcsolatban sokkal meggyőzőbb a változás.
Az angol miatt van ugyanis, hogy az írásom nem az igazi. A szórenddel és az ún. "verbalizáció"-val kapok hajba. Az angol miatt hajlamos vagyok mindent főnevekkel, birtokos esetben kifejezni, míg itt az igéket, segédigéket kéne erőltetni. A beszédben pedig valahogy mégis rendesen tolom. Na, ezt rakja helyre valaki!
Szóval nagyon örülök, hogy itt lehetek és így fejleszthetem a nyelvtudásom. Angolul szinte nem is beszélek, ami kemény dió, hiszen szombaton voltunk a Mosel-borúton Biancával, Morgan-nel (két amerikai) és Trier-ben találkoztunk még egy rakat másik amcsival. Mindennek ellenére németül beszéltem, há-hhá!
Tehát a hét eleje leginkább sulizással telt, kedden Marion-nal voltunk (kedden és csüt. vagyunk vele, a többi hétköznap Arno-val), és baromi jó volt a hangulatunk. Délután pedig shoppingoltunk Biancával.
Másnap Arno-val kicsit lassabban telt az idő, ő nem tud minket úgy motiválni, mint a tanárnénink. Néni... erős túlzás, Marion max. 45 éves lehet, bomba formában. Szóval Arno órái alatt rendszeresen kapom az üzeneteket Facebook-on Biancától (tehát még facebookozásra is van időnk), hogy "OMG, kill me" , magyarul ez kb. annyit tesz: Istenem, ölj meg.
De azért nem ilyen vészes a helyzet, Arno is remek tanár, csak más szemszögből és nem egész órára kiterjedőleg.
.jpg)
A jövő hét kicsit szomorúbb lesz, azt hiszem, ugyanis Bianca és Fabio is hazamegy. Fabio svájci-olasz, a padtársam, és nagyon bírom őt is. A (hol máshol) Shooter-ben készült képen őt láthatjátok.:P
Szóval csütörtökön megint ott kötöttünk ki. Ám előtte egy hatalmas felfedezésre tettünk szert!
Mérföldkő a Deutsch Institut-os életünkben.
Fény derült Zooey valódi nevére!! ÚRISTEN
Sofi-nak vagy Sofiának hívják. És hogy mindez hogyan is derült ki? Elmesélem nektek, szóval kezdjük is az elejéről.
Csütörtökön Marion-os napunk volt, ami számomra kicsit lesújtóan kezdődött, ugyanis aznap realizálódtak írásom általános hibái. Az óra alatt egy összefoglalást kellett írnunk, amit Marion később egyesével kijavított mindenkinek. No, lett az enyémben piros bőven. Szóval elszontyolódtam kicsit, de az oktatás második felében rengeteget beszéltünk, témákat vitattunk meg, ami pedig nagyon jól ment. Így újratöltődve indultam hazafele, de előtte beugrottam a főpályaudvarhoz valentinnapi ajándékot venni... Biancának.:P Ugyanis még a hét elején nyugtáztuk mindketten, hogy mekkora baromság ('f'-fel akartam kezdeni, de a baromságot egy fokkal jobban tűri a nyomdafesték), pénz és anyagpocsékolás egy napra jobban szeretni a másikat, mint általában.
Viszont Eva jelentette, hogy péntekre tud szerezni olcsóbban jegyet Vivaldi Orlando Furioso c. darabjára az Új Operába. Megörültem neki és meghívtam Biancát is. Tehát megbeszéltük, hogy aznapra egymás Valentinjai leszünk. Vagy.. Bálintjai, na.
Ám sajnos annyira betelt a ház, hogy nem sikerült egymás mellé jegyeket találni, így végül csak én mentem. Ezért döntöttem úgy, hogy kitalálok neki valami vicceset Valentinra. Tudni kell ehhez, hogy ő Heidelberg-ben született, majd kilenc éves korában költöztek ki az USA-ba. A dialektusa azonban megmaradt helyinek, szóval például ápfelvájn (= almabor) helyett, ők ebbülvoj-t mondanak. Kész.
Az ajándéka pedig ezáltal egy Ebbelwoi-os alátét és egy Békakirályfi formájú stresszlabda lett, "Megcsókolni, megszorongatni vagy a falhoz vágni" - lehetett olvasni rajta. Én pedig egy haaaatalmas almássütit kaptam, piteszerűt, illetve három sárga rózsát. A gumicukrokkal pedig egy török étteremben leptek meg, ezért cserébe náluk hagytam az egyik szálat.
No, de Zooey. Vásárlás után hazaértem, összeszedelődzködtem és indultam az éjszakába, ugyanis sulis program címszóval újabb kocsmatúra került szervezésre. Csakhogy egy dolgot otthon sikerült hagynom.
A bérletet. És csak félúton jutott eszembe.
.jpg)
Tehát a bliccelés összes mellékhatásának produkálása közben úgy döntöttem, hogy inkább leszállok és elsétálok a suliba. 28 perc Google Maps sétányira. Ezt körülbelül 20 perc alatt hajtottam végre, és így is negyed órát késtem. Imádkoztam, hogy ott legyenek a többiek, mert se német telefonszámom, se tudomásom nem volt arról, hogy hova is tartunk pontosan.
Ellenben hatalmas mákomra ott találtam Zooey-t és Olgát a suli bejáratánál. Olga luxemburgi francia, a legújabb osztálytársunk, valamint ő az, aki kiderítette - erőlködés nélkül - Zooey valódi mibenlétét. Nem kellett hozzá négy alkalom, mint nekünk, sem pedig aláírásgyűjtés, mint legutóbb a Wagner almabor kocsmában. Meglett Zooey szignója, de kiolvashatatlanak bizonyult. Tehát mindent bevetettünk, Olgának pedig elsőre sikerült. Ilyen az élet. Majd túltesszük magunkat rajta valahogy...
Viszont ahhoz, hogy a külön programok megvalósuljanak min. 3 jelentkezőre van szükség. FAIL, bebuktuk. Tehát heves zihálások közepette, rohanva érkeztem, majd gőzölögve ültünk be almabor krimó helyett egy pékségbe. Sebaj, legalább jobban megismertük egymást Olgával.
Az ezt követő terv pedig a szokásos csütörtöki Shooter-ezés volt, 9-kor találkoztunk a többiekkel, addigra kibeszéltük Olgával a világ nagy dolgait és megpróbáltuk megválaszolni annak nagy kérdéseit.
A Shooter pedig az eddigi legjobb volt. Fabio-val oda-vissza hívtuk egymást, táncoltunk, fotózkodtunk és örültünk egymásnak ezerrel. Majd megint úgy 1 körül hazaértem. A fenti fotón balról nézve: Ekaterina, Anastasia, én és Olga vagyunk láthatóak.
Pénteken bikini alsót vásároltam (de izgi), ugyanis vasárnapra Gianni-val beterveztünk egy fürdőlátogatást. Ő a fiú, akiről korábban írtam. Azonban otthon csak a bikini felsőmet találtam meg, az pedig azért gyerekek mégsem elég, nem igaz?! (Ennyi haszontalan tagadást egy mondatban, phejj) Tehát felocsúdtam és beocsúdtam a New Yorker-be, ahol vettem egy alsót. Majd befújtam magam a Douglas-ben Chanel 15.000 Ft-os J'adore parfümével (ez vajon mit mondd el a személyiségemről?), és elindultam a suliba. Hozzátenném, hogy már vagy 4 éve nem használok parfümöt, de ez annyira tetszik, hogy gondoltam egyszer magamon tesztelem a tesztert. Há! Aztán egyszer meg is veszem... mármint nem a tesztert.
De többször ez sem fog előfordulni, ugyanis túlfúttam magam a kelleténél és émelyegtem a saját szagomtól, azaz... illatomtól, az órán pedig azon izgultam, hogy vajon Quentin mellettem attól köhög-e. Második világ problémái. Micsoda intim témák!
Szóval megajándékoztunk és ölelgettük egymást Bálint napja alkalmából, majd elmentem az Operába.
A darab nagyon tetszett, szeretem Vivaldi-t és a színészek is remekül énekeltek, játszottak. A címszereplő Orlandót egy nő alakította, de olyan meggyőzően, hogy hamisítatlan női orgánumától függetlenül, negyed óra múltán elfeledtette velem női mivoltát. A mozgása, testtartása, mimikája... zseniális volt. A végén vagy 5 percig tapsoltuk őket, számos néző állva tette ugyanezt.
Újabb elhatározást hoztam, miközben a darabot néztem: többször kell eljutnom a pesti Operaházba, MüPá-ba is, miután hazamentem.
Szombaton pedig Biancával és Morgan-nel meghódítottuk a Mosel borutat. Legalábbis egy részét.
A Mosel a Rajna egyik mellékfolyója, s annak mentén terült el ez a borrégió, mely magába foglalja Németország legmeredekebb szőlőművelésre szánt területeit is.
Szóval szombaton felkerekedtünk, fél10-es találkozást beszéltünk meg a Főpályaudvaron, viszont Bianca nem volt sehol még egy egész óráig. Kiderült, hogy gondjai akadtak az autóbérléssel, a Golf, amit szeretett volna nem indult, így kapott egy másikat. Egy hatalmas, batár, fehér Ford S-Max-ot (képen fent). Eltörpültünk mindahányan mellette. Így ezzel az óriással verettük végig az utat, első célállomásunk pedig Németország legrégibb települése volt:
Trier.
A város a Luxemburg-i határhoz közel fekszik, i.e. XVI. században
alapították, és megannyi római rommal rendelkezik, amiből sajnos csak a
város jelképét, a Porta Nigra kaput láttuk, hiszen csupán 2-3 órát
tartózkodtunk ott. Azonban a városkapu hatalmas és lenyűgöző
Betértünk még a Dóm-ba, a Nagyboldogasszony templomba, és meglepetésemre a templomokhoz menet egy magyar kéregetőbe ütköztünk. Áú.
Nem győzök pislogni azonban, hogy itt egyik hatalmas székesegyházba sem kell az embernek belépőt fizetnie.A Dóm hatalmas, 1700 éves kreálmány, gyönyörű szobrokkal díszített freskóval. A másik templom román, XIII. század eleji, szintén dekoratív.
Ezután megebédeltünk, megérkeztek az amcsi haverok, majd továbbgurultunk a Ford-szörnnyel a Mosel mentén. Bernkastel vonalában található egy szintén XIII. századbeli kolostor, ami mára saját söréről, boráról és likőrjeiről nevezetes. Tehát meglátogattuk. Fántásztiss volt ezeket megkóstolni, valamint az ajándéklistámról is sikerült kipipálnom jó pár lehetőséget. Echte Rajnai Rizlinghez is volt szerencsém. Itt viszont adódott egy kisebb probléma, mert az amerikai haverok eltévedtek, s mire újra útnak indultunk, besötétedett. Még három kisvárost szerettünk volna megnézni délután, de sajnos nem jött össze. Nem baj, Trier és a kolostor is szuper élmény volt. Este Bianca hazahozott, elbúcsúztam az S-Max-tól és kidőltem.
Másnap Gianni-val elmentünk fürdőbe, a célállomást meglepetésnek szánta (bár nekem itt mind az), s végül remekül éreztük magunkat. Nagyon bírom a fürdőket, bár ez nem termál volt, de jól elszórakoztunk. Rá kellett azonban jönnöm, hogy mekkora béna vagyok, ha sebességről van szó, ugyanis egyáltalán nem vonz.
Pár éve nyáron kipróbáltuk a jet-skit Alízzal, és azon is kiakadtam, mint a fene. Bár biztos más a dolog, ha az ember maga vezeti és nem szívatják direkt.
Régen egy csomót csúszdáztunk Kustányban és a többi fürdőben otthon, de már vagy 4 éve nem csúsztam le egyetlenen sem. Itt pedig akadt kettő, amibe beleestem. És tök para volt!! A "Fekete lyuk", amibe félúton kialudt minden világítás és a vaksötétben kanyargott tovább mint az eszeveszett, valamint egy, amin úszógumival kellett lecsúszni sokkal gyorsabban, mint normális esetben. Ő persze mind két alkalommal belém jött hátulról, ha nem lett volna a dolog számomra meghökkentő alapjáraton is...
A lényeg, hogy tényleg tök jól éreztem magam. Miután hazagyüttem, Eva-ék megetettek, megitattak.
A hétre egyelőre nem tiszták a terveim, el kéne menni Mainz-ba vagy Köln-be a hétvégefele, valamint elbúcsúztatni a többieket valamilyen party-formában.
Szóval így vagyunk.
Csók és könny
Peregnek itt a napok, mint a huzat!
Megint lement egy hét, te jó ég! És megint volt jócskán minek örülni.
Legyen elég, hogy itt nem kamu-ásványvizet és pár hónapja lejárt lapkasajtot vagy csokit kapok reggelire. 20 voltam akkor és most 24, durva, de őszintén szólva: tetszik ez a kor. Maradjon is így.
A másik megállapítás, amire felhívták mások a figyelmem, hogy az előzetes híresztelésemmel ellentétben, jobban beszélek, mint írok németül. WAS??
Na, igen. Amikor idejöttem, úgy gondolkodtam a kis tudásomról, hogy szinte mindent megértek, leírok, de beszélni nehezemre esik. Mára ez megfordult. Tehát semmit nem fejlődött az íráskészségem! :D Oké, azért valamennyit igen, viszont a beszéddel kapcsolatban sokkal meggyőzőbb a változás.
Szóval nagyon örülök, hogy itt lehetek és így fejleszthetem a nyelvtudásom. Angolul szinte nem is beszélek, ami kemény dió, hiszen szombaton voltunk a Mosel-borúton Biancával, Morgan-nel (két amerikai) és Trier-ben találkoztunk még egy rakat másik amcsival. Mindennek ellenére németül beszéltem, há-hhá!
Tehát a hét eleje leginkább sulizással telt, kedden Marion-nal voltunk (kedden és csüt. vagyunk vele, a többi hétköznap Arno-val), és baromi jó volt a hangulatunk. Délután pedig shoppingoltunk Biancával.
Másnap Arno-val kicsit lassabban telt az idő, ő nem tud minket úgy motiválni, mint a tanárnénink. Néni... erős túlzás, Marion max. 45 éves lehet, bomba formában. Szóval Arno órái alatt rendszeresen kapom az üzeneteket Facebook-on Biancától (tehát még facebookozásra is van időnk), hogy "OMG, kill me" , magyarul ez kb. annyit tesz: Istenem, ölj meg.
De azért nem ilyen vészes a helyzet, Arno is remek tanár, csak más szemszögből és nem egész órára kiterjedőleg.
Szóval csütörtökön megint ott kötöttünk ki. Ám előtte egy hatalmas felfedezésre tettünk szert!
Mérföldkő a Deutsch Institut-os életünkben.
Fény derült Zooey valódi nevére!! ÚRISTEN
Sofi-nak vagy Sofiának hívják. És hogy mindez hogyan is derült ki? Elmesélem nektek, szóval kezdjük is az elejéről.
Csütörtökön Marion-os napunk volt, ami számomra kicsit lesújtóan kezdődött, ugyanis aznap realizálódtak írásom általános hibái. Az óra alatt egy összefoglalást kellett írnunk, amit Marion később egyesével kijavított mindenkinek. No, lett az enyémben piros bőven. Szóval elszontyolódtam kicsit, de az oktatás második felében rengeteget beszéltünk, témákat vitattunk meg, ami pedig nagyon jól ment. Így újratöltődve indultam hazafele, de előtte beugrottam a főpályaudvarhoz valentinnapi ajándékot venni... Biancának.:P Ugyanis még a hét elején nyugtáztuk mindketten, hogy mekkora baromság ('f'-fel akartam kezdeni, de a baromságot egy fokkal jobban tűri a nyomdafesték), pénz és anyagpocsékolás egy napra jobban szeretni a másikat, mint általában.
Viszont Eva jelentette, hogy péntekre tud szerezni olcsóbban jegyet Vivaldi Orlando Furioso c. darabjára az Új Operába. Megörültem neki és meghívtam Biancát is. Tehát megbeszéltük, hogy aznapra egymás Valentinjai leszünk. Vagy.. Bálintjai, na.Ám sajnos annyira betelt a ház, hogy nem sikerült egymás mellé jegyeket találni, így végül csak én mentem. Ezért döntöttem úgy, hogy kitalálok neki valami vicceset Valentinra. Tudni kell ehhez, hogy ő Heidelberg-ben született, majd kilenc éves korában költöztek ki az USA-ba. A dialektusa azonban megmaradt helyinek, szóval például ápfelvájn (= almabor) helyett, ők ebbülvoj-t mondanak. Kész.
Az ajándéka pedig ezáltal egy Ebbelwoi-os alátét és egy Békakirályfi formájú stresszlabda lett, "Megcsókolni, megszorongatni vagy a falhoz vágni" - lehetett olvasni rajta. Én pedig egy haaaatalmas almássütit kaptam, piteszerűt, illetve három sárga rózsát. A gumicukrokkal pedig egy török étteremben leptek meg, ezért cserébe náluk hagytam az egyik szálat.
No, de Zooey. Vásárlás után hazaértem, összeszedelődzködtem és indultam az éjszakába, ugyanis sulis program címszóval újabb kocsmatúra került szervezésre. Csakhogy egy dolgot otthon sikerült hagynom.
A bérletet. És csak félúton jutott eszembe.
Ellenben hatalmas mákomra ott találtam Zooey-t és Olgát a suli bejáratánál. Olga luxemburgi francia, a legújabb osztálytársunk, valamint ő az, aki kiderítette - erőlködés nélkül - Zooey valódi mibenlétét. Nem kellett hozzá négy alkalom, mint nekünk, sem pedig aláírásgyűjtés, mint legutóbb a Wagner almabor kocsmában. Meglett Zooey szignója, de kiolvashatatlanak bizonyult. Tehát mindent bevetettünk, Olgának pedig elsőre sikerült. Ilyen az élet. Majd túltesszük magunkat rajta valahogy...
Viszont ahhoz, hogy a külön programok megvalósuljanak min. 3 jelentkezőre van szükség. FAIL, bebuktuk. Tehát heves zihálások közepette, rohanva érkeztem, majd gőzölögve ültünk be almabor krimó helyett egy pékségbe. Sebaj, legalább jobban megismertük egymást Olgával.
Az ezt követő terv pedig a szokásos csütörtöki Shooter-ezés volt, 9-kor találkoztunk a többiekkel, addigra kibeszéltük Olgával a világ nagy dolgait és megpróbáltuk megválaszolni annak nagy kérdéseit.
A Shooter pedig az eddigi legjobb volt. Fabio-val oda-vissza hívtuk egymást, táncoltunk, fotózkodtunk és örültünk egymásnak ezerrel. Majd megint úgy 1 körül hazaértem. A fenti fotón balról nézve: Ekaterina, Anastasia, én és Olga vagyunk láthatóak.
Pénteken bikini alsót vásároltam (de izgi), ugyanis vasárnapra Gianni-val beterveztünk egy fürdőlátogatást. Ő a fiú, akiről korábban írtam. Azonban otthon csak a bikini felsőmet találtam meg, az pedig azért gyerekek mégsem elég, nem igaz?! (Ennyi haszontalan tagadást egy mondatban, phejj) Tehát felocsúdtam és beocsúdtam a New Yorker-be, ahol vettem egy alsót. Majd befújtam magam a Douglas-ben Chanel 15.000 Ft-os J'adore parfümével (ez vajon mit mondd el a személyiségemről?), és elindultam a suliba. Hozzátenném, hogy már vagy 4 éve nem használok parfümöt, de ez annyira tetszik, hogy gondoltam egyszer magamon tesztelem a tesztert. Há! Aztán egyszer meg is veszem... mármint nem a tesztert.De többször ez sem fog előfordulni, ugyanis túlfúttam magam a kelleténél és émelyegtem a saját szagomtól, azaz... illatomtól, az órán pedig azon izgultam, hogy vajon Quentin mellettem attól köhög-e. Második világ problémái. Micsoda intim témák!
Szóval megajándékoztunk és ölelgettük egymást Bálint napja alkalmából, majd elmentem az Operába.
Újabb elhatározást hoztam, miközben a darabot néztem: többször kell eljutnom a pesti Operaházba, MüPá-ba is, miután hazamentem.
Szombaton pedig Biancával és Morgan-nel meghódítottuk a Mosel borutat. Legalábbis egy részét.
A Mosel a Rajna egyik mellékfolyója, s annak mentén terült el ez a borrégió, mely magába foglalja Németország legmeredekebb szőlőművelésre szánt területeit is.
Betértünk még a Dóm-ba, a Nagyboldogasszony templomba, és meglepetésemre a templomokhoz menet egy magyar kéregetőbe ütköztünk. Áú.
Nem győzök pislogni azonban, hogy itt egyik hatalmas székesegyházba sem kell az embernek belépőt fizetnie.A Dóm hatalmas, 1700 éves kreálmány, gyönyörű szobrokkal díszített freskóval. A másik templom román, XIII. század eleji, szintén dekoratív.
Ezután megebédeltünk, megérkeztek az amcsi haverok, majd továbbgurultunk a Ford-szörnnyel a Mosel mentén. Bernkastel vonalában található egy szintén XIII. századbeli kolostor, ami mára saját söréről, boráról és likőrjeiről nevezetes. Tehát meglátogattuk. Fántásztiss volt ezeket megkóstolni, valamint az ajándéklistámról is sikerült kipipálnom jó pár lehetőséget. Echte Rajnai Rizlinghez is volt szerencsém. Itt viszont adódott egy kisebb probléma, mert az amerikai haverok eltévedtek, s mire újra útnak indultunk, besötétedett. Még három kisvárost szerettünk volna megnézni délután, de sajnos nem jött össze. Nem baj, Trier és a kolostor is szuper élmény volt. Este Bianca hazahozott, elbúcsúztam az S-Max-tól és kidőltem.Pár éve nyáron kipróbáltuk a jet-skit Alízzal, és azon is kiakadtam, mint a fene. Bár biztos más a dolog, ha az ember maga vezeti és nem szívatják direkt.
Régen egy csomót csúszdáztunk Kustányban és a többi fürdőben otthon, de már vagy 4 éve nem csúsztam le egyetlenen sem. Itt pedig akadt kettő, amibe beleestem. És tök para volt!! A "Fekete lyuk", amibe félúton kialudt minden világítás és a vaksötétben kanyargott tovább mint az eszeveszett, valamint egy, amin úszógumival kellett lecsúszni sokkal gyorsabban, mint normális esetben. Ő persze mind két alkalommal belém jött hátulról, ha nem lett volna a dolog számomra meghökkentő alapjáraton is...
A lényeg, hogy tényleg tök jól éreztem magam. Miután hazagyüttem, Eva-ék megetettek, megitattak.A hétre egyelőre nem tiszták a terveim, el kéne menni Mainz-ba vagy Köln-be a hétvégefele, valamint elbúcsúztatni a többieket valamilyen party-formában.
Szóval így vagyunk.
Csók és könny
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése