Hesszis, Hóh, Köls, Aufwiederseh'n!

Elérkezett az utolsó napom Németországban. Hű, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eltelik az időm! Eleinte 8 hétre akartam jönni, de a pénztárcám és a "Ez azért túl hosszú idő lesz németek között"-hozzáállásom visszatartott. Nem gondoltam, hogy ilyen jól fogom érezni itt magam, hiszen 10-ből 8 német, akikkel a free túrák során találkoztam negatívan nyilatkozott Frankfurtról. De a vendégcsaládom, a tanárok és az osztálytársak gondoskodtak róla, hogy ennek ellenére feledhetetlen élményben legyen részem. És a város is. Szeretem Frankfurtot.

Igaz, kétszer sikerült megfáznom, mert annyi itt a bacilusgazda, mint a fene. Szegény Eva viszont fültőgyulladást kapott, így tegnap az ágyukban vacsiztunk. Természetesen továbbra is pozitív maradt, a vacsi pedig nagyon hangulatos volt, a képet akkor készítettem.
Jó sok minden történt az elmúlt majd' két hétben, ezért sem sikerült rendesen leülnöm a gép elé, hogy beszámoljak az eseményekről. Akkor kezdjük is az elejéről!

Mára nagyon megfogyatkozott a csoportunk, hiszen Bianca, Fabio és Morgan is hazamentek a múlt hét végén. Tehát előtte azon voltunk, hogy méltó módon búcsúztassuk el őket.
Ez meg is történt csütörtökön, hatalmas bulit csaptunk a Shooter-ben. Ennyire nem voltam itt még... jól.:D
Körülbelül 15-en voltunk, el lehet képzelni hogy mennyi rövid fogyott el.. Hupsz.
Szóval reeeeengeteg képet csináltunk, táncoltunk és énekeltünk (van egy vicces videom, miközben a Spice Girls 'If you wanna be my lover' című gigaslágerét énekeljük és pantomimezzük), bemelegítettük a helyet. Igazából hálásak lehetnek az ott dolgozók, mert velünk mindig jók járnak: meghozzuk a kedvet és a pénzt. Viszont miután Bianca felkapott a hátára, beszólt az egyik biztonsági őr, hogy "Ez nem cirkusz, ha folytatni akarjátok, menjetek el egybe!"
Aranyos. Szóval talppal a földön folytattuk tovább.

De akkor miért vannak gorillák egy diszkógömbbel és rúddal ellátott kocsmában? No mindegy.
Ott voltunk úgy fél1-ig, aztán hazatántorogtunk.
Másnap az utolsó sulinapunk volt közösen, úgy volt hogy Biancával találkozunk szombaton, de nem jött össze sajnos, de remélem, hogy látjuk még egymást a közeljövőben.
Fabioval pedig este beültünk egy helyre még meginni valamit. Ahol meginvitáltam hozzánk a későbbiekre, majd kicsit húzta a száját, mert hogy "Tart Kelet-Európától". Szééép, mondhatom. De azért sikerült meggyőzni. Nem ám a képen látható metódussal. :P

Szombaton pedig sikerült elutaznom Mainz-ba! Jeeee! És nagyon tetszett, szép takaros kis város.Holott a második világháborúban szinte teljesen elpusztították, tökéletesen helyre lett állítva. Néhány romos épület azért még van, de elenyésző számban.
Római romokkal is rendelkezik, színházzal, mint Aquincumban, illetve Citadellája is van. Nagyjából 5 órát töltöttem ott, ami elegendőnek bizonyult. Bejártam a várost, lejártam a lábaim ismét. Azért kemény dolog BKV nélkül várost nézni. Benéztem a Dóm-ba is természetesen, valamint a St. Stephan templomba, ugyanis itt találhatók az egyetlen Chagall által festett ablaküvegek Németországban. Nem mintha szeretném Chagall-t, de ha már ott voltam! Viszont ennyi templomot még, te jó ég, 5 év alatt nem láttam!

Ez elég dózis lesz azt hiszem a jövőre nézve. Eváék már nem győznek heccelni velük: "Berlinbe is szeretnél majd menni? Biztos? Ott nincs nagy templom." :P
A város, csak úgy mint Köln és Düsseldorf farsangi karnevál helyszín. Ami egy körülbelül 5 napos utcabált jelent, non-stop tánccal és ivászattal furábbnál-furább jelmezekben. Tehát itt a farsang egy hatalmas ünnep és mindenkin erre spórolja a szabadnapjait. Sajnálom, hogy nálunk ez a felnőtt-világban nincs jelen.

Később kicsit eleredt az eső is, így meglátogattam a Gutenberg Múzeum-ot. Nem tudtam, hogy mainzi születésű az úriember, de miután minden második sarkon egy Gutenberg szoborba ütköztem, elgondolkodtam a dolog eshetőségén. A múzeum szuper, 2 eredeti Bibliát is bemutat, valamint a könyvnyomtatás eredetét, fejlődését, a távol-keleti könyvszerkesztést és a modern újságírást. Nem lehetett sajnos fotózni, de a gépem önálló életre kelt és néha elsült. Rossz fotógép, fúj.
Ismét vettem antikvár könyveket, nehezíteni a koffert. Kicsit aggódom a csomagjaim súlya miatt, mert elég sok szuvenírem van, ami nem pehelysúlyú. Majd meglátjuk. Ha nem érek haza időben, az azért lesz, mert túlsúlyos a bőröndöm és spúr voltam extrát fizetni. Oké, valahogy azért megoldom. :P
Délután belefutottam egy gyalogos túrába is, de nem tetszett a fazon, mert affektált és rengeteg fölösleges dologról magyarázott. Majd megebédeltem, abszolút bajor módon: kolbász barna kenyérrel, sörrel és savanyú káposztával. Az adag nem volt valami nagy.

Eva közben írt egy sms-t, hogy ha este 7 körül hazaérek, felvesz engem egy téren és megyünk át Lisához vacsorára. Nem mehettem üres kézzel, és olvastam róla korábban, hogy a mainzi borok elég híresek, szóval beszereztem egyet az útikönyv ajánlásával! Micsoda turiszt! Kaptam hozzá egy ajándék örök-dugó kulcstartót (ez elég furán hangzik, tudom), tehát egy műanyag dugót, ami mindig visszanyeri alakját. Okosdugó.

Tehát fogtam magam 6 körül, felpattantam a HÉV-re borostul, hűtőmágnesestül és Lisánál vacsoráztunk. Nagyon rendesek voltak, mert még Eva megkérdezte a hét elején, hogy mit szeretnék még enni, amíg itt vagyok és mondtam hogy halat, illetve azt a fenyőmagos-gránátalmás salátát. No és mi várt Lisánál....?
Remek hangulatban telt a vacsi és a bor is nagyon ízlett nekik. Majd Karlheinz hazavezetett minket, benyomtuk a rádiót, amikoris felcsendült Wes - Alane c. száma, talán néhányan emlékeztek rá: http://www.myvideo.de/watch/6617686/Wes_Alane

Imádtam azt a számot, erre Eva feltekert a hangerőt, mondván, hogy ők is és elkezdtünk rá bugizni a kocsiban. Akkora volt! Még meg is könnyeztem a dolgot titokban a hátsó ülésen. Annyira bírom őket!
Teljesen elszomorodtam mire hazaértünk, de utána összekanalaztam magam, hiszen volt még hátra egy hetem.
Vasárnap pedig Gianni-val újfent vízipipáztunk, jó kis hely az, nagyon autentisss.Hétfőn furcsán csend volt a suliban a többiek nélkül, de azért igyekeztünk jó hangulatot teremteni. Másnap új osztálytársunk is érkezett, egy brazil lány, de őszintén szólva azóta nem sokat láttuk. Kedden beszereztem az utolsó kis szuvenírokat is, Olgával elmentünk a Kaufhof-ba, ahol szinte mindent lehet kapni.

Este pedig elintéztük Serafinával (volt amerikai osztálytárs, hatalmas arc) a Köln-i utat, így 50 Euró-s vonatozás helyett, találtunk egy 24 Eurós távolsági busz megoldást. És nagyonis jól jártunk vele! Szuper kényelmes, sárga-fekete buszunk mintegy 2 óra alatt el"repített" Kölnbe, az agyonajnározott, régi városba. Számos kastélyt, templomot láttunk az autópálya mellett, végighülyültük az utat, egyszóval imádtak az utastársak. Majd megérkezésünk után rájöttünk, miért is volt olyan olcsó a jegy. 40-45 percnyi sétára rakott le a busz Köln központjától egy autóutakkal telehálózott iparnegyedben. Mondanom sem kell, hogy kicsit kiríttunk a turistás kinézetünkkel: fényképező a nyakban, útikönyv a kézben.
Majd nagy nehezen, kiéhezve értünk a folyó túlsó oldalára, az emblematikus szerelem-lakatos hídhoz, mely átvezet a híres-neves Dómhoz. Szép-szép. Viszont a sétálás közben kicsit elment a kedvünk Kölntől, így szegény várost magunk szórakoztatása végett mindenféle melléknévvel illettük, csak pozitívval nem. Sheißstadt, Sucktown. A lakatokat sem hagytuk szó és visszaélés nélkül, ezt láthatjátok fentebb a képen. Serafina a lakatok ellen.
A híd túloldalán terül el az óvárosi rész, keskeny kis utcák, Bazilika-Dóm, hangulatos kávézók, s kontrasztként baromi vásárlóutcák hömpölygő tömeggel, német identitás hiányában.
A székesegyház mutatós, de szintén beszorul az őt körülvevő házak közé, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Belül pedig totálisan egységtelen, minden második festett ablak más időben, más stílusban készült. Lehet, hogy azért nem estem ámulatba tőle, mert abszolút túllőttem a célon templomlátogatás-kérdésben.

Mivel tényleg nagyon éhesek voltunk, az első adandó étterembe betértünk, ami egy Farmer's nevű amerikai grill hely volt. A választék nem túl megnyerő, hamburger híjján Ungarische Gulaschsuppe mellett határoztuk el magunkat. És nagyonis finom volt! Az echte szláv pincérnők Köln-i sör mellé szolgáltatták nekünk a magyar klisét.

A helyi dialektust és nemes folyékony kenyerüket is Kölsch-nek hívják, mindkettő elég jól fogyasztható. :P
Majd felkerekedtünk, bejártuk a várost, sétáltunk a Rajna mentén, s betértünk a Csokoládémúzeumba.

Az séta során találkoztam vagy 10 magyarral, ami tök érdekes volt, hiszen Frankfurtban összesen 3-at hallottam. Nagyon megörültem neki, mindig örülök, ha magyar beszédet hallok külföldön.
Tehát a múzeum nagyon tanulságos és interaktív volt, valamint az emeleten egy Lindt (svájci csoki) manufaktúra is helyet kapott. Igen, mindent meg lehetett kóstolni. :)
Valamint a végén a saját csokinkat is megrendelhettük! Tej, ét és fehércsoki alapból lehetett választani, melyre kb. 15 féle összetevőből 4-et választhattunk, amit rászórtak. Én tejcsokit kértem étcsoki darabokkal, kandírozott narancshéjjal és karamellás golyókkal. Jól hangzik, mi?;) Úgy örültünk mint a gyerekek, beálltunk a sorba a kis szelvényünkkel, izgatottan vártuk a pillanatot, hogy odaadjuk a nem túl szimpatikus néninek kívánságainkat, amikor is ő kikapta a kezünkből, és három számjegy kasszába ütése után annyit fűzött hozzá csupán: FÍR OJRÓ NOJNCIH, tehát 4,90 Euro, ami körülbelül 1500 Ft. TE JÓSZAGÚ VÁÁÁ - Nem volt visszaút. 35 percnyi várakozás után bosszúból megettük majdnem az egészet.

Utána járkáltunk még egyet-kettőt és beültünk az ExtraBlatt bisztróba, ami egy lánchálózat Németországban jó árakkal. Frankfurtban is van egy, ettünk is egyszer ott még Victoriával. A sörreklámos képem készült ott. Ezen felbuzdulva gondoltam, készíttetek egy ugyanolyan képet a kölniben, Frankfurter Binding sör helyet Peter's Kölsch-sel. Sikerült, íme:
Kísérteties a hasonlóság az eredetivel, mi? Nem hagyhattam ki, no meg különben is, van aki minden egyes képen ugyanolyan fejet vág, lásd: https://imgur.com/gallery/LyoLC (nem vírus)
Szóval bevágtuk a Kölsch-t és a sajtburgert, hiszen ha már Gulyásleves az egyik oldalról, hambi a másikról.
Beszereztem a hűtőmágnesemet is, majd estefele még egy sörikét (Bierchen) be akartunk dobni, mondván hamar meglesz, hiszen Németo.-ban minden sarkon van egy kocsma. Vagy nem. Mire találtunk egyet, végigvergődtünk Köln erotika és melegnegyedén. Szóval mit is mondhatnék, kalandjaink igen sokoldalúak voltak.
Végül egy horvát házaspár által üzemeltetett étteremben kötöttünk ki, megittuk a harmadik különböző Kölsch-ünket és boldogan indultunk neki az előre max. 20 percesnek saccolt sétának.
Serafina megnyugtatóan mondta, hogy lehet hogy odaérünk időben, de olyan nincs hogy lehet, mondtam, muszáj ott lennünk! Nem maradok ebben a túlértékelt városban! Mire ő habozás nélkül osztozott nézetemben és nekilódultunk végső futásunknak.

40 perc volt. Így mire kivergődtünk 15 percnyi végső zihálásokkal teli, úton átvágó, nekivetkezett, összeizzadt futás után újfent Scheißstadt-nak elnevezett drága Kölnünkből a külvárosba, átszámoltuk fejben a dolgokat és pöccre, csapzottan értünk vissza az iparnegyedi megállónkba. Ezt ne csinálja utánunk senki.
Tehát nem, Köln nem jött be úgy, mint azt korábban gondoltam, viszont Serafinával egy hatalmas élmény volt.

Ó, így igen, utolsó hetemen frankfurti tartózkodásom során elsőre lógtam a suliból. De nem volt belőle gáz persze. Másnap Marionnal voltak az utolsó óráink, ugyanis miután elmegyek, a következő héten egybeolvad a B2 és C1-es, a mi csoportunk és más tanárokkal folytatják. Remek időzítésem volt, hiszen

Arno és Marion szuper, a könyvet is befejeztük, és az osztálytársakkal is szinte végig együtt tudtunk lenni. Nagyon örülök, hogy így választottam. Marion pedig annyira rendes volt, hogy az kész. Kicsit hadd fényezzem a dolgokat..:P Nagyon különlegesnek tart és úgy gondolja, hogy tökéletesen passzolok a némethez és Németországhoz, valamint nagyon sajnálja, hogy nem maradok itt tanulni, dolgozni, élni. Egészen megható volt, hiszen nem beszélgettünk igazán az órákon kívül. Ő pedig valóban egy rendkívül motiváló tanár, akinek az osztályterem a színpada. Örülök, hogy megismerhettem őket. A képen balról: John, Olga, én, Quentin, Julianna, Anastasia, Marion és Joby. Alul pedig középen Arno-t láthatjátok velünk.
Este utolsó Shooter-ünk is megtörtént, majd Olgával két óvárosi krimóba is benéztünk, ugyanis Frankfurt-ot is elkapta takarékon, de a karneváli láz. Vicces volt az ötvenes-hatvanas férfiakat női népviseletben látni, miközben a 'Schatzi, schenk mir ein Foto' című Bundes-slágert énekelték torkuk szakadtából.

Arnótól ma búcsúztam el, ahogyan a sulisoktól is.

Természetesen elbőgtem magam, csak mire Gianni érkezett, addigra kerültem valamelyest elfogadható állapotba. Beültünk egy kávézóba, majd tőle is elköszöntem. Hazafele küszködtem magammal, feljöttem, láttam hogy Eva és Karlheinz már az asztalnál ülnek és persze, megint... Könnyek és vörös fej. Ó, bakker. Olyan érzékeny vagyok...
De na, a búcsú mindig nehéz, ki nem állhatom. Szóval megvacsoráztunk utoljára közösen, majd összepakoltam a dolgaim, lemértem a bőröndöket és most itt fekszem ésírok.
Hú. Nagyon furcsa, rossz érzésem volt ma egész nap. De várom már, hogy hazaérjek, újra nekiveselkedjek ügyes-bajos dolgaimnak. Nem beszélve arról, hogy lássalak végre titeket!
Rengeteget profitáltam az itt eltöltött időből, nincs ennél jobb befektetés. És biztos, hogy visszatérek, minél hamarabb. Nem gondoltam volna ezt, de tényleg. Minden tökéletes volt. A legjobb család, a legjobb suli.
A szavakból is kifogytam. Ennyi, a viszontlátásra!

- BLOG AUS -

Borban az igazság: repül az idő

U-lá-lá-hálló-há!
Peregnek itt a napok, mint a huzat!
Megint lement egy hét, te jó ég! És megint volt jócskán minek örülni.

Tényleg nagyon bírom az itteni létet. Legalább olyan jó, mint Amerikában volt. Múltkor el is kezdtem magamban összehasonlítani a kettőt. Oké, Los Angeles azért nagyobb Fun, mint Frankfurt, viszoooont.. most már én is nagyobb vagyok. Szóval itt szabadabban létezem, többet rándulok ki, jobban együtt mozgunk a csoporttal és a családommal is sokkal pozitívabb az élmény. Persze Annette és Avi ténykedéseire is mosolyogva tekintek vissza, de na, ami tény velük kapcsolatban, az tény.
Legyen elég, hogy itt nem kamu-ásványvizet és pár hónapja lejárt lapkasajtot vagy csokit kapok reggelire. 20 voltam akkor és most 24, durva, de őszintén szólva: tetszik ez a kor. Maradjon is így.

A másik megállapítás, amire felhívták mások a figyelmem, hogy az előzetes híresztelésemmel ellentétben, jobban beszélek, mint írok németül. WAS??
Na, igen. Amikor idejöttem, úgy gondolkodtam a kis tudásomról, hogy szinte mindent megértek, leírok, de beszélni nehezemre esik. Mára ez megfordult. Tehát semmit nem fejlődött az íráskészségem! :D Oké, azért valamennyit igen, viszont a beszéddel kapcsolatban sokkal meggyőzőbb a változás.

Az angol miatt van ugyanis, hogy az írásom nem az igazi. A szórenddel és az ún. "verbalizáció"-val kapok hajba. Az angol miatt hajlamos vagyok mindent főnevekkel, birtokos esetben kifejezni, míg itt az igéket, segédigéket kéne erőltetni. A beszédben pedig valahogy mégis rendesen tolom. Na, ezt rakja helyre valaki!
Szóval nagyon örülök, hogy itt lehetek és így fejleszthetem a nyelvtudásom. Angolul szinte nem is beszélek, ami kemény dió, hiszen szombaton voltunk a Mosel-borúton Biancával, Morgan-nel (két amerikai) és Trier-ben találkoztunk még egy rakat másik amcsival. Mindennek ellenére németül beszéltem, há-hhá!

Tehát a hét eleje leginkább sulizással telt, kedden Marion-nal voltunk (kedden és csüt. vagyunk vele, a többi hétköznap Arno-val), és baromi jó volt a hangulatunk. Délután pedig shoppingoltunk Biancával.
Másnap Arno-val kicsit lassabban telt az idő, ő nem tud minket úgy motiválni, mint a tanárnénink. Néni... erős túlzás, Marion max. 45 éves lehet, bomba formában. Szóval Arno órái alatt rendszeresen kapom az üzeneteket Facebook-on Biancától (tehát még facebookozásra is van időnk), hogy "OMG, kill me" , magyarul ez kb. annyit tesz: Istenem, ölj meg.
De azért nem ilyen vészes a helyzet, Arno is remek tanár, csak más szemszögből és nem egész órára kiterjedőleg.

A jövő hét kicsit szomorúbb lesz, azt hiszem, ugyanis Bianca és Fabio is hazamegy. Fabio svájci-olasz, a padtársam, és nagyon bírom őt is. A (hol máshol) Shooter-ben készült képen őt láthatjátok.:P
Szóval csütörtökön megint ott kötöttünk ki. Ám előtte egy hatalmas felfedezésre tettünk szert!
Mérföldkő a Deutsch Institut-os életünkben.
Fény derült Zooey valódi nevére!! ÚRISTEN
Sofi-nak vagy Sofiának hívják. És hogy mindez hogyan is derült ki? Elmesélem nektek, szóval kezdjük is az elejéről.

Csütörtökön Marion-os napunk volt, ami számomra kicsit lesújtóan kezdődött, ugyanis aznap realizálódtak írásom általános hibái. Az óra alatt egy összefoglalást kellett írnunk, amit Marion később egyesével kijavított mindenkinek. No, lett az enyémben piros bőven. Szóval elszontyolódtam kicsit, de az oktatás második felében rengeteget beszéltünk, témákat vitattunk meg, ami pedig nagyon jól ment. Így újratöltődve indultam hazafele, de előtte beugrottam a főpályaudvarhoz valentinnapi ajándékot venni... Biancának.:P Ugyanis még a hét elején nyugtáztuk mindketten, hogy mekkora baromság ('f'-fel akartam kezdeni, de a baromságot egy fokkal jobban tűri a nyomdafesték), pénz és anyagpocsékolás egy napra jobban szeretni a másikat, mint általában. Viszont Eva jelentette, hogy péntekre tud szerezni olcsóbban jegyet Vivaldi Orlando Furioso c. darabjára az Új Operába. Megörültem neki és meghívtam Biancát is. Tehát megbeszéltük, hogy aznapra egymás Valentinjai leszünk. Vagy.. Bálintjai, na.
Ám sajnos annyira betelt a ház, hogy nem sikerült egymás mellé jegyeket találni, így végül csak én mentem. Ezért döntöttem úgy, hogy kitalálok neki valami vicceset Valentinra. Tudni kell ehhez, hogy ő Heidelberg-ben született, majd kilenc éves korában költöztek ki az USA-ba. A dialektusa azonban megmaradt helyinek, szóval például ápfelvájn (= almabor) helyett, ők ebbülvoj-t mondanak. Kész.
Az ajándéka pedig ezáltal egy Ebbelwoi-os alátét és egy Békakirályfi formájú stresszlabda lett, "Megcsókolni, megszorongatni vagy a falhoz vágni" - lehetett olvasni rajta. Én pedig egy haaaatalmas almássütit kaptam, piteszerűt, illetve három sárga rózsát. A gumicukrokkal pedig egy török étteremben leptek meg, ezért cserébe náluk hagytam az egyik szálat.
No, de Zooey. Vásárlás után hazaértem, összeszedelődzködtem és indultam az éjszakába, ugyanis sulis program címszóval újabb kocsmatúra került szervezésre. Csakhogy egy dolgot otthon sikerült hagynom.
A bérletet. És csak félúton jutott eszembe.

Tehát a bliccelés összes mellékhatásának produkálása közben úgy döntöttem, hogy inkább leszállok és elsétálok a suliba. 28 perc Google Maps sétányira. Ezt körülbelül 20 perc alatt hajtottam végre, és így is negyed órát késtem. Imádkoztam, hogy ott legyenek a többiek, mert se német telefonszámom, se tudomásom nem volt arról, hogy hova is tartunk pontosan.
Ellenben hatalmas mákomra ott találtam Zooey-t és Olgát a suli bejáratánál. Olga luxemburgi francia, a legújabb osztálytársunk, valamint ő az, aki kiderítette - erőlködés nélkül - Zooey valódi mibenlétét. Nem kellett hozzá négy alkalom, mint nekünk, sem pedig aláírásgyűjtés, mint legutóbb a Wagner almabor kocsmában. Meglett Zooey szignója, de kiolvashatatlanak bizonyult. Tehát mindent bevetettünk, Olgának pedig elsőre sikerült. Ilyen az élet. Majd túltesszük magunkat rajta valahogy...
Viszont ahhoz, hogy a külön programok megvalósuljanak min. 3 jelentkezőre van szükség. FAIL, bebuktuk. Tehát heves zihálások közepette, rohanva érkeztem, majd gőzölögve ültünk be almabor krimó helyett egy pékségbe. Sebaj, legalább jobban megismertük egymást Olgával.
Az ezt követő terv pedig a szokásos csütörtöki Shooter-ezés volt, 9-kor találkoztunk a többiekkel, addigra kibeszéltük Olgával a világ nagy dolgait és megpróbáltuk megválaszolni annak nagy kérdéseit.
A Shooter pedig az eddigi legjobb volt. Fabio-val oda-vissza hívtuk egymást, táncoltunk, fotózkodtunk és örültünk egymásnak ezerrel. Majd megint úgy 1 körül hazaértem. A fenti fotón balról nézve: Ekaterina, Anastasia, én és Olga vagyunk láthatóak.

Pénteken bikini alsót vásároltam (de izgi), ugyanis vasárnapra Gianni-val beterveztünk egy fürdőlátogatást. Ő a fiú, akiről korábban írtam. Azonban otthon csak a bikini felsőmet találtam meg, az pedig azért gyerekek mégsem elég, nem igaz?! (Ennyi haszontalan tagadást egy mondatban, phejj) Tehát felocsúdtam és beocsúdtam a New Yorker-be, ahol vettem egy alsót. Majd befújtam magam a Douglas-ben Chanel 15.000 Ft-os J'adore parfümével (ez vajon mit mondd el a személyiségemről?), és elindultam a suliba. Hozzátenném, hogy már vagy 4 éve nem használok parfümöt, de ez annyira tetszik, hogy gondoltam egyszer magamon tesztelem a tesztert. Há! Aztán egyszer meg is veszem... mármint nem a tesztert.
De többször ez sem fog előfordulni, ugyanis túlfúttam magam a kelleténél és émelyegtem a saját szagomtól, azaz... illatomtól, az órán pedig azon izgultam, hogy vajon Quentin mellettem attól köhög-e. Második világ problémái. Micsoda intim témák!
Szóval megajándékoztunk és ölelgettük egymást Bálint napja alkalmából, majd elmentem az Operába.

A darab nagyon tetszett, szeretem Vivaldi-t és a színészek is remekül énekeltek, játszottak. A címszereplő Orlandót egy nő alakította, de olyan meggyőzően, hogy hamisítatlan női orgánumától függetlenül, negyed óra múltán elfeledtette velem női mivoltát. A mozgása, testtartása, mimikája... zseniális volt. A végén vagy 5 percig tapsoltuk őket, számos néző állva tette ugyanezt.
Újabb elhatározást hoztam, miközben a darabot néztem: többször kell eljutnom a pesti Operaházba, MüPá-ba is, miután hazamentem.

Szombaton pedig Biancával és Morgan-nel meghódítottuk a Mosel borutat. Legalábbis egy részét.
A Mosel a Rajna egyik mellékfolyója, s annak mentén terült el ez a borrégió, mely magába foglalja Németország legmeredekebb szőlőművelésre szánt területeit is.

Szóval szombaton felkerekedtünk, fél10-es találkozást beszéltünk meg a Főpályaudvaron, viszont Bianca nem volt sehol még egy egész óráig. Kiderült, hogy gondjai akadtak az autóbérléssel, a Golf, amit szeretett volna nem indult, így kapott egy másikat. Egy hatalmas, batár, fehér Ford S-Max-ot (képen fent). Eltörpültünk mindahányan mellette. Így ezzel az óriással verettük végig az utat, első célállomásunk pedig Németország legrégibb települése volt: Trier.

A város a Luxemburg-i határhoz közel fekszik, i.e. XVI. században alapították, és megannyi római rommal rendelkezik, amiből sajnos csak a város jelképét, a Porta Nigra kaput láttuk, hiszen csupán 2-3 órát tartózkodtunk ott. Azonban a városkapu hatalmas és lenyűgöző
Betértünk még a Dóm-ba, a Nagyboldogasszony templomba, és meglepetésemre a templomokhoz menet egy magyar kéregetőbe ütköztünk. Áú.
Nem győzök pislogni azonban, hogy itt egyik hatalmas székesegyházba sem kell az embernek belépőt fizetnie.A Dóm hatalmas, 1700 éves kreálmány, gyönyörű szobrokkal díszített freskóval. A másik templom román, XIII. század eleji, szintén dekoratív.
Ezután megebédeltünk, megérkeztek az amcsi haverok, majd továbbgurultunk a Ford-szörnnyel a Mosel mentén. Bernkastel vonalában található egy szintén XIII. századbeli kolostor, ami mára saját söréről, boráról és likőrjeiről nevezetes. Tehát meglátogattuk. Fántásztiss volt ezeket megkóstolni, valamint az ajándéklistámról is sikerült kipipálnom jó pár lehetőséget. Echte Rajnai Rizlinghez is volt szerencsém. Itt viszont adódott egy kisebb probléma, mert az amerikai haverok eltévedtek, s mire újra útnak indultunk, besötétedett. Még három kisvárost szerettünk volna megnézni délután, de sajnos nem jött össze. Nem baj, Trier és a kolostor is szuper élmény volt. Este Bianca hazahozott, elbúcsúztam az S-Max-tól és kidőltem.

Másnap Gianni-val elmentünk fürdőbe, a célállomást meglepetésnek szánta (bár nekem itt mind az), s végül remekül éreztük magunkat. Nagyon bírom a fürdőket, bár ez nem termál volt, de jól elszórakoztunk. Rá kellett azonban jönnöm, hogy mekkora béna vagyok, ha sebességről van szó, ugyanis egyáltalán nem vonz.
Pár éve nyáron kipróbáltuk a jet-skit Alízzal, és azon is kiakadtam, mint a fene. Bár biztos más a dolog, ha az ember maga vezeti és nem szívatják direkt.
Régen egy csomót csúszdáztunk Kustányban és a többi fürdőben otthon, de már vagy 4 éve nem csúsztam le egyetlenen sem. Itt pedig akadt kettő, amibe beleestem. És tök para volt!! A "Fekete lyuk", amibe félúton kialudt minden világítás és a vaksötétben kanyargott tovább mint az eszeveszett, valamint egy, amin úszógumival kellett lecsúszni sokkal gyorsabban, mint normális esetben. Ő persze mind két alkalommal belém jött hátulról, ha nem lett volna a dolog számomra meghökkentő alapjáraton is...
A lényeg, hogy tényleg tök jól éreztem magam. Miután hazagyüttem, Eva-ék megetettek, megitattak.

A hétre egyelőre nem tiszták a terveim, el kéne menni Mainz-ba vagy Köln-be a hétvégefele, valamint elbúcsúztatni a többieket valamilyen party-formában.
Szóval így vagyunk.
Csók és könny

Szabadság, szerelem!(?) E kettő kell nekem.

Készüljetek, most olyasmi jön, amire rá kell aludni!
Méééég több olvasás!!!
Ugyanis annyi képet lőttem Speyer-ben és Worms-ban, hogy muszáj helyet csinálnom neki a blogban, ami hosszasabb sztorizgatást igényel a képek beillesztgetése végett. Tehát ez a poszt bosszantóan unalmas, leíró és vég nélküli lesz.
Na jó.. Igyekszem kipótolni a hézagokat valamivel. Majd kitalálok kamu sztorikat.:P
Tehát most értem haza Vegas-ból...

No, de tegyük a dolgokat tisztába! A hét rendes diákhoz és turistához illő magatartással kezdődött: Hétfő délelőtt tanultam, majd suli-muli előtt elmentünk Victoriával a Römerhez (fő ótér - vajon létezik ilyen szó?!) szuvenírt venni, ugyanis ez volt számára az utolsó hét Frankfurt-ban. Vettem én is egy hűtőmágnest, a többivel gondoltam még ráérek. Ebédre vega lasagne volt a soros, egy rakat paprikával és cukkinivel hús helyett. Hússal azért jobb, valljuk be.
A sulit nagyon szeretem, jól elvagyunk a többiekkel, összeérett a csoport. Gondolkodtam is mostanában, hogy mennyire fura lesz nem németül beszélni a mindennapokban, miután hazamegyek. Tetszik itt nagyon, bár ami igaz, az igaz... továbbra is nehezményezem, hogy az emberek ennyire nem figyelnek oda egymásra. A lökdösődésre, nemtörődömségre, állandó sietésre és hangoskodásra gondolok. Itthon természetesen minden oké, Eva és Karlheinz a valaha létező legjobb "vendégcsalád" és a suliban is végtelenül rendes mindenki.
A sör ütősebb, a közlekedés simább, a német koszt elfogadható, a fiúk... Na, igen. Itt lép elő az egyik  probléma. :P Viszont, hogy végre beizzítsam a fantáziákat... Sikerült egy kicsit összegabalyodnom egy itteni sráccal. Csak és kizárólag a német miatt! Hehe
Két osztálytársam lakik az ő családjával, ily módon találkoztunk, amikor kocsmázni mentünk még a múlt héten.

Kedden pedig sikerült eljutnunk sörözőbe és moziba is. Aznap van Kinotag, ami azt jelenti, hogy olcsóbbak a jegyek. Így csak 5,50 Euro! Tehát kb. 1700 Ft, ó já...... Megnéztük az Oscar-esélyes '12 év rabszolgaság' c. filmet. Kő kemény volt, kicsit több mint 2 óra, de nekem nem tűnt fel. Victoriának inkább, egyfolytában az óráját nézte, kérdezgetett és magyarázott. Biancának tetszett, csak túl nyomasztónak találta. Ami igaz, baromi depresszív a film, de Happy End a vége, már amennyire 12 évnyi kényszermunka és megaláztatás után happy lehet egy ember élete. Igaz történet egyébként. Brad Pityu pedig megint megmenti a világot.
Ó, és nem hiszitek el, hogy itt milyen Chips van itt!! Ungarische Paprikával fűszerezett! Ez nekik olyan lehet, mint nekünk a Salsa szósz. Szóval sós popcorn helyett (itt csak édes van, oi), ennek nem halk fogyasztásával boldogítottam a népet filmnézés közben.

Viszont nem múlhat el hét Zooey nélkül!
Ráindultunk az egyik leghíresebb almabor kocsmára Frankfurt-ban suliilag csütörtökön. És ki "koordinálta" ezt is? Hát persze, hogy ő! Viszont ez alkalommal jobban ment neki, elvegyült a társaságban, nyitottabbnak bizonyult. Azt gondolom említenem sem kell, hogy továbbra sem sikerült bemutatkoznia, holott volt vagy 12 új ember a csapatban. No mindegy, ilyen a mi Zooey-nk, így kell szeretni.
Ez egyébként a Wagner Apfelweinkneipe volt, ami étterem is egyben, és hatalmas. Olyan budapesti romkocsma-szerű, belső udvaros vendéglátó egység. Na, ennyi embert egy helyen Frankfurt-ban még nem láttam! A hangulat este 8 körül a tetőfokára hágott egy fogás Jägerschnitzel és pár kancsó almabor plusz almasnapsz (=pálinka) kombó után. Voltunk vagy 20-an a végére! (Anyu, a Jägerschnitzel barna-szósszal és gombával van meghintve, amit nem túrkáltam ki! Elég gyakran eszünk itt gombát és hozzászoktattam magam. (Azért a panírozott verziót még most sem kívánom túlzottan.:P) 
Utána megérkezett az ominózus emberem is és úgy tizedmagunkkal átruccantunk Sachsenhausen-be (óváros), a jó kis rövidezős bárunkba. Utóbb kiderült, hogy a hely nevében mindannyiunk tévedett.
Se nem Shooting Star, de mégcsak Shooter's sem.. Shooters Stars-nak hívják. Ezek a németek... túlkomplikálnak mindent! Bosszúból elhoztam egy poharat.
12-1 körül megint hazatámolyogtam, minden rendben volt a buszokkal. Mondjuk. Ugyanis, ami nem kicsit meglepett - és Isten ments, hogy fellengzés miatt osszam meg veletek -, hogy miután kiszálltam a félig teli buszból nálunk, kacsintással egybekötve utánam dudált a sofőr. WTF?! Komolyan mondom...

Másnap jóóóóó sokáig aludtam, majd az időjárásra ébredtem fel, ahogy az ágakat az ablakokhoz passzintotta az orkán erejű szél. Eléggé szeles itt az idő manapság, majd kisüt a nap, de vakítóan és elkezd esni. Hektisch. Még mindig a "hótalanság" dilemmájában vagyok. Lehet, hogy ez az idén kimarad. Vagy maximum elutazok Szibériába.
Sajnos pénteken búcsút mondtunk Victoriának, máris lement a három hét. Elképesztő, fel sem tűnik, hogy múlnak a napok. Koccinttunk a találkozásra, este pedig itthon a tőle kapott borral Eva-ékkal. Kicsit azért elszomorított a távozása, örülök, hogy megismertem, olyan kistesó-feeling volt vele..
Aznap este korábban mentem aludni, ugyanis nagy nap következett szombaton: Speyer és Worms Nap!

Vuhúúúúúúú, annyira tetszett, hogy az szinte leírhatatlan! Kicsit aggódtam az időjárás, újabb megfázás és a csatlakozások elérése végett, de szerencsére minden simán ment!
9-kor indultam Frankfurt-ból Mannheim-ba, ahol átszálltam a Speyer-i járatra és körülbelül fél11-re értem oda. Előtte a frankfurti pályaudvaron vettem egy "Rajna menti" útikönyvet, amelyben minden illetékes város leírása és térképe szerepel. Nagyon jó kis könyv, ilyet kaptam Eva-éktól Frankfurt-ról is.
Worms-ba akartam több időt tölteni, de a speyeri vonatokkal jártam jobban. De arról sejtelmem sem volt, hogy ennyire!!
Speyer csodaszép. Annyira kedves kisváros, kicsit mediterrán, kicsit Margitsziget, kicsit Gödöllő.
És az emberek is ehhez hasonlóan viselkednek. Két hatalmas templom van a Kaiserdom-on kívül, az egyik egy "német Mátyás-templom", a másik pedig német típusú hagymakupolás. A neogótba bementem, nagyon szép volt.
De amikor megpillantottam a nagy Dómot, lefagytam, miként a fényképezőm is.
Ezeréves történelem, monumentális alkotás telibe az ember arcába... Egyszerűen egy álmom vált valóra. Elnézést a nyálért, de amikor tanultunk a román építészetről, beleszerettem a német alkotásokba. Ezt meglátván pedig tényleg nem tértem magamhoz. Kisütött a nap is, a fényképezőgépem is magához tért és kb. 300 képet sikerült elsütnöm vele.
A Régi Városkapun áthaladva jut az ember a szépen lejárókövezett fő utcára, régi épületekkel, üzletekkel szegélyezve, majd 3-5 perc laza séta után éri el a Dóm-ot. Ám mielőtt betértem a templomba, könyveket vettem egy antikváriumban.
Eva anno mesélt nekem egy magyar íróról, akinek a kötete Németországban is hatalmas siker, valami Szándo Máráj. Ó, igen. Márai. Megtaláltam egy speyeri antikváriumban Márai 'A gyertyák csonkig égnek' c. könyvét! Ez... kész.
Az az egyik kedvenc könyvem, és meg tudtam venni németül, egy Egon Schiele életrajz és -művel egyetemben 5 Euróért. Őrület!

De megőrülni csak a templombejárás után őrültem. GIGANTIKUS az épület, valamint a kripta és a kincstár, ami alatta kapott helyet. Egyetlen   darab   eurómba   került   a   belépő. Te jjjjó ég! Számos császár és sarj koporsója található odalent, a kincstárban pedig számos ereklye és... csont.
Majd miután közel két órát töltöttem bent, kiültem a Dómparkba és megettem az uzsit, amit Eva készített nekem ki a reggelim mellé. Annyira édi! Hihetetlen, hogy ennyire kedvesek! Kaptam egy banánt,
diákcsemegét és egy doboz Leibniz kekszet, ami az egyik legjobb itteni keksz!
Szóval kiültem, megettem a kekszet, dudorásztam magamban és bekönnyeztem. Ez tényleg egy olyan dolog volt számomra, amire rendkívül vágytam, a keksz meg.. Uh, zupá.
Arra viszont nem tudtam rájönni, hogy miért fohászkodik a speyeri dómban Kossuth???!!! :P  ->
Dudorászni, dudorásztam tovább, hiszen én voltam az egyetlen turista a városban, sehol senki, csak a helyiek gyerekekkel a parkban. A meditálás után lesétáltam a Rajnához, üldögéltem ott is egy kicsit, majd a part mentén visszatekeregtem a központba. Ami szintén magára vonta a tekintetem, az egy a

Technik Museum tetejére helyezett Boeing 747-es Lufthansa gép volt. Kell ennél több?! Szóval, elképesztő élményben volt részem. Több, mint 4 órát sétáltam Speyer-ben.
Eddig Vancouver volt az egyedüli külföldi város, amivel szerelembe estem, no.. most már van még egy.
Délután megvettem a jegyet Worms-ba és megint át kellett szálnom Mannheim-ben. Őszintén szólva le voltam már kicsit robbanva, de evés után újra feltöltődtem némi energiával.

Worms-ba érkezésem után nyomban feltűnt a két város közti különbség. Worms az egyik legidősebb német város, a nagy apátság helye, de sajnos a lakói nem túl bizalomgerjesztőek. Már a vasútállomáson feltűnt, és később sötétedés után is. Szóval ott csak másfél órám volt, gyors léptekkel bejártam a centrumot és hatalmas mákom volt az ottani dómmal. 16:45-ig szólt a nyitvatartás, de én 17:10-kor értem a bejárathoz, amit azonban nyitva találtam. Szóóóval... besunnyogtam.
Még egy hölgy volt rajtam kívül bent, illetve a pap(?). Csináltam néhány fotót, majd ahogy be, úgy ki is slisszoltam. Igyekeztem mindig pillér mögé bújni, amikor jött a bácsi.. Upsz.
Az épület szintén impozáns, belülről dekoratívabb, mint a speyeri, de az egész összhatása mára már sajnos nem elég meggyőző. Hatalmas ez is, de nem lehet benne feltétlenül gyönyörködni, ugyanis a környéke nem engedi. Be van szorulva a házak gyűrűjében. Speyer-ben tiszteletben van tartva a dóm környéke, megvan adva a megfelelő tér és környezet, zöldterület. Worms-ban sajnos nem.
Sárkányvadászaton is jártam, ugyanis nem tudom mi célból, de tele van színes sárkány szobrokkal a város. A legalsó képen láthatjátok az 5 példányt, amit megtaláltam. Olyannokkal, mint nálunk egykor a tehenekkel Budapest. Valamint a városban található a legnagyobb Luther Márton szoboregyüttes.
Megnéztem még a Városházát, kószáltam, de sajnos esett az eső, és emiatt nem tudtam olyan felhőtlenül mászkálni, mint a korábbi alkalommal. Meglátogattam a Bazilikát is, ahol egy orgona koncert végére estem be. Sokat nem hallottam belőle, de amit igen, az szép volt. Majd visszavonszoltam magam a vasútállomásra, totál kaputt bal lábbal. Elszoktam a sétától a német tartózkodásom folyamán.

Nem mozgok szinte semmit: Felkelek a fekvésből, megfürdők, eszek, amihez leülök, kimegyek a megállóba, ami másfél percre van, beülök a buszba, majd a vonatba, végül pedig a suliba és ugyanez visszafelé.
Totál eltunyultam, ezért állt be a bal lábam szombaton. De másnapra sikerült nagyjából kialudni.
Abban egyeztünk meg, hogyha nem leszek K.O. a kirándulás után, akkor Eva-ékkal "kint" eszünk és elém jönnek az állomásra, de írtam neki, hogy nem fog menni. Viszont ennek ellenére is kijött értem Karlheinz a vonathoz, amiről én nem tudtam, ezért csak az itteni buszmegállóban talált rám és hozott haza. Szóval tényleg, ennyire rendesek.
Vasárnap újfent "Mint a királyok", úgy reggeliztünk, ugyanis itt ez a "töltsük együtt az időt és élvezzük" nap, ami tényleg nagyon pozitív és építő. Zenéket hallgattunk és néztünk közösen Youtube-on. Megmutatták a kedvenceiket és én is az enyémeket. Valamint egy kis Hungarikumot is, a 'Most múlik pontosan'-t (naná hogy) Csík feldolgozásban.
Annyira tetszett nekik, hogy Karlheinz külön kérte, hogy mutassam meg neki legközelebb is.

A nap folyamán szóval szinte csak punnyadtam, este pedig beültünk egy Sisha (vízipipa) bárba.
Jövő héten vagy Mainz-ba (ami egy S-Bahn-nyira van innen) vagy Köln-be megyünk, de a legvalószínűbbnek a Mosel-borút meghódítása tűnik. Ez kapta ugyanis a legtöbb szavazatot, nem is értem, miért ..:P Viszont ez Trier-t is magába foglalja, vuhúú!
Mindenkit puszilok és sokat gondolok rátok!