Hesszis, Hóh, Köls, Aufwiederseh'n!

Elérkezett az utolsó napom Németországban. Hű, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eltelik az időm! Eleinte 8 hétre akartam jönni, de a pénztárcám és a "Ez azért túl hosszú idő lesz németek között"-hozzáállásom visszatartott. Nem gondoltam, hogy ilyen jól fogom érezni itt magam, hiszen 10-ből 8 német, akikkel a free túrák során találkoztam negatívan nyilatkozott Frankfurtról. De a vendégcsaládom, a tanárok és az osztálytársak gondoskodtak róla, hogy ennek ellenére feledhetetlen élményben legyen részem. És a város is. Szeretem Frankfurtot.

Igaz, kétszer sikerült megfáznom, mert annyi itt a bacilusgazda, mint a fene. Szegény Eva viszont fültőgyulladást kapott, így tegnap az ágyukban vacsiztunk. Természetesen továbbra is pozitív maradt, a vacsi pedig nagyon hangulatos volt, a képet akkor készítettem.
Jó sok minden történt az elmúlt majd' két hétben, ezért sem sikerült rendesen leülnöm a gép elé, hogy beszámoljak az eseményekről. Akkor kezdjük is az elejéről!

Mára nagyon megfogyatkozott a csoportunk, hiszen Bianca, Fabio és Morgan is hazamentek a múlt hét végén. Tehát előtte azon voltunk, hogy méltó módon búcsúztassuk el őket.
Ez meg is történt csütörtökön, hatalmas bulit csaptunk a Shooter-ben. Ennyire nem voltam itt még... jól.:D
Körülbelül 15-en voltunk, el lehet képzelni hogy mennyi rövid fogyott el.. Hupsz.
Szóval reeeeengeteg képet csináltunk, táncoltunk és énekeltünk (van egy vicces videom, miközben a Spice Girls 'If you wanna be my lover' című gigaslágerét énekeljük és pantomimezzük), bemelegítettük a helyet. Igazából hálásak lehetnek az ott dolgozók, mert velünk mindig jók járnak: meghozzuk a kedvet és a pénzt. Viszont miután Bianca felkapott a hátára, beszólt az egyik biztonsági őr, hogy "Ez nem cirkusz, ha folytatni akarjátok, menjetek el egybe!"
Aranyos. Szóval talppal a földön folytattuk tovább.

De akkor miért vannak gorillák egy diszkógömbbel és rúddal ellátott kocsmában? No mindegy.
Ott voltunk úgy fél1-ig, aztán hazatántorogtunk.
Másnap az utolsó sulinapunk volt közösen, úgy volt hogy Biancával találkozunk szombaton, de nem jött össze sajnos, de remélem, hogy látjuk még egymást a közeljövőben.
Fabioval pedig este beültünk egy helyre még meginni valamit. Ahol meginvitáltam hozzánk a későbbiekre, majd kicsit húzta a száját, mert hogy "Tart Kelet-Európától". Szééép, mondhatom. De azért sikerült meggyőzni. Nem ám a képen látható metódussal. :P

Szombaton pedig sikerült elutaznom Mainz-ba! Jeeee! És nagyon tetszett, szép takaros kis város.Holott a második világháborúban szinte teljesen elpusztították, tökéletesen helyre lett állítva. Néhány romos épület azért még van, de elenyésző számban.
Római romokkal is rendelkezik, színházzal, mint Aquincumban, illetve Citadellája is van. Nagyjából 5 órát töltöttem ott, ami elegendőnek bizonyult. Bejártam a várost, lejártam a lábaim ismét. Azért kemény dolog BKV nélkül várost nézni. Benéztem a Dóm-ba is természetesen, valamint a St. Stephan templomba, ugyanis itt találhatók az egyetlen Chagall által festett ablaküvegek Németországban. Nem mintha szeretném Chagall-t, de ha már ott voltam! Viszont ennyi templomot még, te jó ég, 5 év alatt nem láttam!

Ez elég dózis lesz azt hiszem a jövőre nézve. Eváék már nem győznek heccelni velük: "Berlinbe is szeretnél majd menni? Biztos? Ott nincs nagy templom." :P
A város, csak úgy mint Köln és Düsseldorf farsangi karnevál helyszín. Ami egy körülbelül 5 napos utcabált jelent, non-stop tánccal és ivászattal furábbnál-furább jelmezekben. Tehát itt a farsang egy hatalmas ünnep és mindenkin erre spórolja a szabadnapjait. Sajnálom, hogy nálunk ez a felnőtt-világban nincs jelen.

Később kicsit eleredt az eső is, így meglátogattam a Gutenberg Múzeum-ot. Nem tudtam, hogy mainzi születésű az úriember, de miután minden második sarkon egy Gutenberg szoborba ütköztem, elgondolkodtam a dolog eshetőségén. A múzeum szuper, 2 eredeti Bibliát is bemutat, valamint a könyvnyomtatás eredetét, fejlődését, a távol-keleti könyvszerkesztést és a modern újságírást. Nem lehetett sajnos fotózni, de a gépem önálló életre kelt és néha elsült. Rossz fotógép, fúj.
Ismét vettem antikvár könyveket, nehezíteni a koffert. Kicsit aggódom a csomagjaim súlya miatt, mert elég sok szuvenírem van, ami nem pehelysúlyú. Majd meglátjuk. Ha nem érek haza időben, az azért lesz, mert túlsúlyos a bőröndöm és spúr voltam extrát fizetni. Oké, valahogy azért megoldom. :P
Délután belefutottam egy gyalogos túrába is, de nem tetszett a fazon, mert affektált és rengeteg fölösleges dologról magyarázott. Majd megebédeltem, abszolút bajor módon: kolbász barna kenyérrel, sörrel és savanyú káposztával. Az adag nem volt valami nagy.

Eva közben írt egy sms-t, hogy ha este 7 körül hazaérek, felvesz engem egy téren és megyünk át Lisához vacsorára. Nem mehettem üres kézzel, és olvastam róla korábban, hogy a mainzi borok elég híresek, szóval beszereztem egyet az útikönyv ajánlásával! Micsoda turiszt! Kaptam hozzá egy ajándék örök-dugó kulcstartót (ez elég furán hangzik, tudom), tehát egy műanyag dugót, ami mindig visszanyeri alakját. Okosdugó.

Tehát fogtam magam 6 körül, felpattantam a HÉV-re borostul, hűtőmágnesestül és Lisánál vacsoráztunk. Nagyon rendesek voltak, mert még Eva megkérdezte a hét elején, hogy mit szeretnék még enni, amíg itt vagyok és mondtam hogy halat, illetve azt a fenyőmagos-gránátalmás salátát. No és mi várt Lisánál....?
Remek hangulatban telt a vacsi és a bor is nagyon ízlett nekik. Majd Karlheinz hazavezetett minket, benyomtuk a rádiót, amikoris felcsendült Wes - Alane c. száma, talán néhányan emlékeztek rá: http://www.myvideo.de/watch/6617686/Wes_Alane

Imádtam azt a számot, erre Eva feltekert a hangerőt, mondván, hogy ők is és elkezdtünk rá bugizni a kocsiban. Akkora volt! Még meg is könnyeztem a dolgot titokban a hátsó ülésen. Annyira bírom őket!
Teljesen elszomorodtam mire hazaértünk, de utána összekanalaztam magam, hiszen volt még hátra egy hetem.
Vasárnap pedig Gianni-val újfent vízipipáztunk, jó kis hely az, nagyon autentisss.Hétfőn furcsán csend volt a suliban a többiek nélkül, de azért igyekeztünk jó hangulatot teremteni. Másnap új osztálytársunk is érkezett, egy brazil lány, de őszintén szólva azóta nem sokat láttuk. Kedden beszereztem az utolsó kis szuvenírokat is, Olgával elmentünk a Kaufhof-ba, ahol szinte mindent lehet kapni.

Este pedig elintéztük Serafinával (volt amerikai osztálytárs, hatalmas arc) a Köln-i utat, így 50 Euró-s vonatozás helyett, találtunk egy 24 Eurós távolsági busz megoldást. És nagyonis jól jártunk vele! Szuper kényelmes, sárga-fekete buszunk mintegy 2 óra alatt el"repített" Kölnbe, az agyonajnározott, régi városba. Számos kastélyt, templomot láttunk az autópálya mellett, végighülyültük az utat, egyszóval imádtak az utastársak. Majd megérkezésünk után rájöttünk, miért is volt olyan olcsó a jegy. 40-45 percnyi sétára rakott le a busz Köln központjától egy autóutakkal telehálózott iparnegyedben. Mondanom sem kell, hogy kicsit kiríttunk a turistás kinézetünkkel: fényképező a nyakban, útikönyv a kézben.
Majd nagy nehezen, kiéhezve értünk a folyó túlsó oldalára, az emblematikus szerelem-lakatos hídhoz, mely átvezet a híres-neves Dómhoz. Szép-szép. Viszont a sétálás közben kicsit elment a kedvünk Kölntől, így szegény várost magunk szórakoztatása végett mindenféle melléknévvel illettük, csak pozitívval nem. Sheißstadt, Sucktown. A lakatokat sem hagytuk szó és visszaélés nélkül, ezt láthatjátok fentebb a képen. Serafina a lakatok ellen.
A híd túloldalán terül el az óvárosi rész, keskeny kis utcák, Bazilika-Dóm, hangulatos kávézók, s kontrasztként baromi vásárlóutcák hömpölygő tömeggel, német identitás hiányában.
A székesegyház mutatós, de szintén beszorul az őt körülvevő házak közé, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Belül pedig totálisan egységtelen, minden második festett ablak más időben, más stílusban készült. Lehet, hogy azért nem estem ámulatba tőle, mert abszolút túllőttem a célon templomlátogatás-kérdésben.

Mivel tényleg nagyon éhesek voltunk, az első adandó étterembe betértünk, ami egy Farmer's nevű amerikai grill hely volt. A választék nem túl megnyerő, hamburger híjján Ungarische Gulaschsuppe mellett határoztuk el magunkat. És nagyonis finom volt! Az echte szláv pincérnők Köln-i sör mellé szolgáltatták nekünk a magyar klisét.

A helyi dialektust és nemes folyékony kenyerüket is Kölsch-nek hívják, mindkettő elég jól fogyasztható. :P
Majd felkerekedtünk, bejártuk a várost, sétáltunk a Rajna mentén, s betértünk a Csokoládémúzeumba.

Az séta során találkoztam vagy 10 magyarral, ami tök érdekes volt, hiszen Frankfurtban összesen 3-at hallottam. Nagyon megörültem neki, mindig örülök, ha magyar beszédet hallok külföldön.
Tehát a múzeum nagyon tanulságos és interaktív volt, valamint az emeleten egy Lindt (svájci csoki) manufaktúra is helyet kapott. Igen, mindent meg lehetett kóstolni. :)
Valamint a végén a saját csokinkat is megrendelhettük! Tej, ét és fehércsoki alapból lehetett választani, melyre kb. 15 féle összetevőből 4-et választhattunk, amit rászórtak. Én tejcsokit kértem étcsoki darabokkal, kandírozott narancshéjjal és karamellás golyókkal. Jól hangzik, mi?;) Úgy örültünk mint a gyerekek, beálltunk a sorba a kis szelvényünkkel, izgatottan vártuk a pillanatot, hogy odaadjuk a nem túl szimpatikus néninek kívánságainkat, amikor is ő kikapta a kezünkből, és három számjegy kasszába ütése után annyit fűzött hozzá csupán: FÍR OJRÓ NOJNCIH, tehát 4,90 Euro, ami körülbelül 1500 Ft. TE JÓSZAGÚ VÁÁÁ - Nem volt visszaút. 35 percnyi várakozás után bosszúból megettük majdnem az egészet.

Utána járkáltunk még egyet-kettőt és beültünk az ExtraBlatt bisztróba, ami egy lánchálózat Németországban jó árakkal. Frankfurtban is van egy, ettünk is egyszer ott még Victoriával. A sörreklámos képem készült ott. Ezen felbuzdulva gondoltam, készíttetek egy ugyanolyan képet a kölniben, Frankfurter Binding sör helyet Peter's Kölsch-sel. Sikerült, íme:
Kísérteties a hasonlóság az eredetivel, mi? Nem hagyhattam ki, no meg különben is, van aki minden egyes képen ugyanolyan fejet vág, lásd: https://imgur.com/gallery/LyoLC (nem vírus)
Szóval bevágtuk a Kölsch-t és a sajtburgert, hiszen ha már Gulyásleves az egyik oldalról, hambi a másikról.
Beszereztem a hűtőmágnesemet is, majd estefele még egy sörikét (Bierchen) be akartunk dobni, mondván hamar meglesz, hiszen Németo.-ban minden sarkon van egy kocsma. Vagy nem. Mire találtunk egyet, végigvergődtünk Köln erotika és melegnegyedén. Szóval mit is mondhatnék, kalandjaink igen sokoldalúak voltak.
Végül egy horvát házaspár által üzemeltetett étteremben kötöttünk ki, megittuk a harmadik különböző Kölsch-ünket és boldogan indultunk neki az előre max. 20 percesnek saccolt sétának.
Serafina megnyugtatóan mondta, hogy lehet hogy odaérünk időben, de olyan nincs hogy lehet, mondtam, muszáj ott lennünk! Nem maradok ebben a túlértékelt városban! Mire ő habozás nélkül osztozott nézetemben és nekilódultunk végső futásunknak.

40 perc volt. Így mire kivergődtünk 15 percnyi végső zihálásokkal teli, úton átvágó, nekivetkezett, összeizzadt futás után újfent Scheißstadt-nak elnevezett drága Kölnünkből a külvárosba, átszámoltuk fejben a dolgokat és pöccre, csapzottan értünk vissza az iparnegyedi megállónkba. Ezt ne csinálja utánunk senki.
Tehát nem, Köln nem jött be úgy, mint azt korábban gondoltam, viszont Serafinával egy hatalmas élmény volt.

Ó, így igen, utolsó hetemen frankfurti tartózkodásom során elsőre lógtam a suliból. De nem volt belőle gáz persze. Másnap Marionnal voltak az utolsó óráink, ugyanis miután elmegyek, a következő héten egybeolvad a B2 és C1-es, a mi csoportunk és más tanárokkal folytatják. Remek időzítésem volt, hiszen

Arno és Marion szuper, a könyvet is befejeztük, és az osztálytársakkal is szinte végig együtt tudtunk lenni. Nagyon örülök, hogy így választottam. Marion pedig annyira rendes volt, hogy az kész. Kicsit hadd fényezzem a dolgokat..:P Nagyon különlegesnek tart és úgy gondolja, hogy tökéletesen passzolok a némethez és Németországhoz, valamint nagyon sajnálja, hogy nem maradok itt tanulni, dolgozni, élni. Egészen megható volt, hiszen nem beszélgettünk igazán az órákon kívül. Ő pedig valóban egy rendkívül motiváló tanár, akinek az osztályterem a színpada. Örülök, hogy megismerhettem őket. A képen balról: John, Olga, én, Quentin, Julianna, Anastasia, Marion és Joby. Alul pedig középen Arno-t láthatjátok velünk.
Este utolsó Shooter-ünk is megtörtént, majd Olgával két óvárosi krimóba is benéztünk, ugyanis Frankfurt-ot is elkapta takarékon, de a karneváli láz. Vicces volt az ötvenes-hatvanas férfiakat női népviseletben látni, miközben a 'Schatzi, schenk mir ein Foto' című Bundes-slágert énekelték torkuk szakadtából.

Arnótól ma búcsúztam el, ahogyan a sulisoktól is.

Természetesen elbőgtem magam, csak mire Gianni érkezett, addigra kerültem valamelyest elfogadható állapotba. Beültünk egy kávézóba, majd tőle is elköszöntem. Hazafele küszködtem magammal, feljöttem, láttam hogy Eva és Karlheinz már az asztalnál ülnek és persze, megint... Könnyek és vörös fej. Ó, bakker. Olyan érzékeny vagyok...
De na, a búcsú mindig nehéz, ki nem állhatom. Szóval megvacsoráztunk utoljára közösen, majd összepakoltam a dolgaim, lemértem a bőröndöket és most itt fekszem ésírok.
Hú. Nagyon furcsa, rossz érzésem volt ma egész nap. De várom már, hogy hazaérjek, újra nekiveselkedjek ügyes-bajos dolgaimnak. Nem beszélve arról, hogy lássalak végre titeket!
Rengeteget profitáltam az itt eltöltött időből, nincs ennél jobb befektetés. És biztos, hogy visszatérek, minél hamarabb. Nem gondoltam volna ezt, de tényleg. Minden tökéletes volt. A legjobb család, a legjobb suli.
A szavakból is kifogytam. Ennyi, a viszontlátásra!

- BLOG AUS -